+36 70 420 2939 info@mitkeresel.hu

Szomjas Szerda Söröző Bisztró

Felsírtunk!

Szomjas Szerda Söröző
Miskolc, Széchenyi u. 54.

A fiatal anyák és apák pontosan tudják, hogy mennyire fontos az első időkben a kicsik számára a rendszeres folyadék- és tápanyagbevitel. Nincs ez másképpen később sem, a rendszeres, kiadós folyadékbevitel – jellemzően sör és fröccs formátumban – meglett férfiak számára is nagy jelentőséggel tud bírni, bömböléssel jelzik hiányát, és ha hozzájutnak, az eredmény is hasonló: elégedett mosoly (és büfögés). A hangsúly tehát a rendszerességen van, és itt jön a képbe a Szomjas Szerda, Miskolc újszülött vendéglátóhelye, ahol – mint azt neve is mutatja – a dolgos hétköznapokra is felkészültek, és nem csak hétvégén, hanem a hét összes napján képesek biztosítani a napi dózist, legyen szó italról, harapnivalóról, vagy társaságról. Az árképzés kicsit sem fájdalmas, szerdánként pedig olyan akciókkal várnak, hogy szinte ők fizetnek! Na, jó, ez azért persze túlzás, de legyen elég annyi, hogy a hétfelező bulikhoz keresve sem lehet jobb helyet találni. Lehet ülni, lehet állni, lehet beszélgetni, mert nem ordít a zene olyan hangerővel, hogy ne értsd a másik szavát, és lehet válogatni: az itallapon a négyféle (!) csapolt sör mellett megtalálhatóak a kedvenc boraink, és szép hosszú fejezetet szenteltek a különféle röviditaloknak is. Ha gondban vagy a fröccs-típusokat illetően, az itallapról ebben a témában is kimerítő információkat szerezhetsz, fény derül például arra, hogy milyen arányokkal készül a maflás, a polgármester, a bakteranyós vagy éppen az avasi fröccs. A Szomjas Szerda sörkorcsolyák tekintetében is túlmutat az átlag kínálaton, erről tanúskodik a csípős lecsókrém, a fokhagymás brokkolikrém vagy a pörkölt pástétom, de a jól bevált megoldások híveinek azért tepertős pogit is tartanak… Végszóként pedig álljon itt a kínos, de mégis elkerülhetetlen népdal-átirat: szita-szita péntek, szerelem csütörtök, Szomjas Szerda!

Kapcsolat

  • Miskolc, Széchenyi István út 54, 3530
  • beata.pecseli@gmail.com

Nyitvatartás

  • Hétfő:
    8:00 - 0:00
  • Kedd:
    8:00 - 0:00
  • Szerda:
    8:00 - 0:00
  • Csütörtök:
    8:00 - 0:00
  • Péntek:
    8:00 - 0:00
  • Szombat:
    8:00 - 0:00
  • Vasárnap:
    8:00 - 0:00
  • Minőség
  • Ár
  • Gyorsaság
  • Kommunikáció
bulikirály 2015-08-20 01:26:14

Központi elhelyezkedésű, ha arra járok mindig nyitva találom.